Lassú Tánc videó
2012.10.30.

Az egyik, sőt talán az egyetlen nyári próbánkat azzal tudtuk elkerülni, hogy csináljunk videót.
Eredetileg az "Apró kis bogarak"-at akartunk felvenni a tanyámon, de az időjárás közbeszólt. Már-már majdnem zenélnünk kellet, mikor jött a "Lassú Tánc" videó klip ötlete.
Locskai Henit kértem meg, hogy legyen az operatőr. Az útmutatója ennyi volt: szándékosan csak részleteket mutató, direkt homályos, arc nélküli felvételek készüljenek.
Eredetileg szerettem volna beletenni a munkás hétköznapokra jellemző dolgozós, pénzbefizetős, sorba állós képsorokat is, de azt nagyon sűrűvé tette volna klipet.

Kosztolányi vers
2012.10.30.

Kosztolányi Dezső "Akarsz-e játszani" c. versének megzenésítését igazából csak egyedül csináltam, de ettől még nagyon szépen elfér a zenekar weboldalán.
Apró kis bogarak
2012.07.25.

Elkészült öt nóta
2012.05.05.

Hosszú, hosszú idő után elkészültek a demóra szánt dalok.
Az "Apró, kis bogarak" még hiányzik a felvételek közül. Ha az is elkészül, akkor a
"Forog a Föld"-el és a
" Mary méri"-vel
kiegészítve már egész jól kihallható az a zenei százlábúság, amin állunk. Tehát a stilustalanság stilus jegyei füllel is hallhatóvá válnak.

Ezeket a számokat a próbatermünkben vettük fel a legegyszerűbb körűlmények között. Gyebrovszki András keverte, hangszínelte és masterelte az egészet.
Szerintem több mint rengeteg munkaórát belerakott ebbe az öt nótába. Külön köszönet neki a kitartásáért!

 

Bárcsak beszélhetnék:

 

Saját Regény:

 

Mindig igazam van:

 

Lassú Tánc:

 

Támad a Vérem:

 

 

Újra van weboldalunk
2012.03.29.

Hosszú idő után újra elkezdtem csinálni az oldalunkat. Folyamatosan változik még, ezért biztos találkozol nem működő linkekkel benne. Előre is elnézést kérek! Jelenleg a zenekar lopakodó üzemmódban van, azaz a stúdió felvételek készítésén kívül csak ülünk a "babérjainkon".
Stúdió munka
2011.09.29.

Tesókám feltolta a "Saját regény" gitárszólóját, Gyeba kevergetett rajta, én meg összekaszaboltam a videót. Ez lett a végeredmény:


Kapcsolat: withamyn"kukac"gmail"pont"com